Légy Te is marskutató!

A NASA InSight (Interior Exploration using Seismic Investigations, Geodesy and Heat Transport) kutatási programjának a célja egy olyan geofizikai leszállóegység elhelyezése a Marson, amelyen keresztül a bolygó belső folyamatai tanulmányozhatók. A bolygó belsejében működő „hőerőgép” irányítja a tektonikus, vulkanikus folyamatokat, végső soron a hegységképződést. A felszínen elhelyezendő hőmennyiség mérő szenzorokon keresztül erről a „motorról” nyerhető információ. A bolygó inhomogén sűrűségeloszlását a forgástengely irányának meghatározásán keresztül vizsgálhatjuk. Az InSight misszió harmadik megfigyelő egysége pedig egy szeizmométer, amely a bolygó talajrengéseit, a marsrengéseket figyeli. Az erre épülő British Geological Survey „MarsQuake” projectje során műholdképeket felhasználva e szeizmométer jelei alapján új meteor becsapódási krátereket kereshetnek az érdeklődők segítve a marskutatást. A  „Marsrengések” program egy rövid tananyagot, és továbbá órai feladatokat tartalmaz, melyek során a NASA 2018-as InSight Mars expedíció által visszaküldött valós adatokat és képeket használhatják fel a diákok. A célközönség a 11-18 éves korosztály. A foglalkozások során a diákok modellezik a meteorit becsapódásokat, és vizsgálják a becsapódások hatását. A marsrengések elemzése pedig segít abban, hogy jobban megértsük a “vörös bolygó” belső szerkezetét. További részletek és jelentkezés a földtudományok népszerűsítésére létrehozott suliszeizmo oldalunkon, illetve kollégánknál Dr. Kiszely Mártánál (). A felhívás a National Geographic oldalán is megjelent.

forrás: https://www.seis-insight.eu/en/public-2/the-insight-mission/the-discovery-program